Most leírom, hogy mi mit is jelent pontosan ebben a FanDigiDex-ben. Az egész tetején látható ugye a Digimon neve, ezen nem kell sokat magyarázni. Alatta van, hogy mikor töltődött föl és ki által. Ez utóbbi kicsit más értelmet kap, lévén én vagyok az oldal tulajdonosa mindet én töltöm föl. Csakhogy nem mindet én rajzoltam. Ezért mindig az a személy lesz a "híríró", aki a Digimont alkotta.
Utána egy szép kép és alatta az adatok.
Első sorban van, hogy a Digi milyen fajba sorolható. Ebből sokféle van, tulajdonképp az adott szörny kinézetétől függ.
Második sorba van írva a szint. Összesen hét szintje lehet egy Digimonnak. Mindegyikük DigiTojásból kel ki, ekkor még csak Bébi szintűek, többnyire a Buborék Fújás nevű támadással rendelkeznek. Utána jön a Kezdő állapot, itt nem sokat változnak. Harmadik alakjuk az Újonc, aminek már több és erősebb támadása is van. Ha az Újonc Digimon kap valamilyen különleges tulajdonság által megáldott PáncélTojást, Páncél szintre változik. Ez valahol a Bajnok és Ultra között lehet. De nem ez az egyetlen módja a Digiváltozásnak, a legtöbben nem kapnak semmiféle tojást, és így lesznek Bajnokok. Ez a szint jóval erősebb az Újoncnál, de legyőzni se nehéz. Az Ultra már komolyabb kihívást jelent, és persze több energiát emészt fel, így lehet, hogy annyira elfárad harc közben, hogy Bébi szintre változik vissza. A legerősebb szint a Mega. Ezek a szörnyek igen hatalmas erővel és mérettel bírnak (bár van egy-két kivétel) Néhányan képesek a módváltásra, ekkor új fegyvereket vagy képességeket kapnak.
A típus négyféle lehet, Adat, Szérum, Vírus, és Változó. A Szérum típusú Digimonok többnyire jó szándékúak és békések, persze a kivétel erősíti a szabályt. A Vírus fajtájúak már agresszívebbek és a legtöbb esetben világuralomra törekednek, vagy egyszerűen a legerősebb lények akarnak lenni a Földön. A két típus vegyítve az Adat, ők is inkább a jó oldalt képviselik. És ott van még a Változó. Erről sajnos nem tudok sokat, csak annyit, hogy a negyedik szezon Hibrid Digimonjai voltak ilyen típusúak.
A negyedik sorba írom a Digimon különböző technikáit, támadásait.
Ez után jön a név jelentése. Sokszor ez teljesen ismeretlen, például azért, mert japán szavakból tevődik össze. Én mindenesetre igyekszem angol jelentéseket kitalálni.
Az analizátort a Digimon fejlődése zárja. Ide írom le, milyen volt és milyen lesz. |